|
2023-04-08 22:00:11, szombat
|
| |
| |
HÚSVÉTI TÖRTÉNETEK, MESÉK 
Bars Sári: HÍMES TOJÁS
Ha feldobom fehér,
Ha leesik sárga.
Nem dobom fel, nem esik le
Készül a vásárba.
Kihímezem előbb
Szivárvány festékkel,
Virágszirmot pingálok rá,
Tavaszi ég kékkel. 
Jácintot, ibolyát,
Csibét, piros szívet,
Annak adom, aki érte
a legtöbbet fizet.
Nyúlanyó már kérte
fényes rézkrajcárért,
Csakhogy pénzért
nem eladó, sem bolyhos barkáért.
Locsolkodók jönnek
húsvét másodnapján,
Szagosvizet hintenek rám,
Nekik oda adnám.
Bartos Erika: A HÍMES TOJÁSOK (BOGYÓ ÉS BABÓCA)
Elérkezett a húsvét. A tulipánok már mind kinyíltak, a rét virágba borult. Pihe, a lepkelány, Lili, a rózsabogár, Ugri, a szöcskelány, és Szellő, a szitakötő összegyűltek Babóca házában, hogy húsvéti tojásokat fessenek.
- Hány tojást kell festenünk? - kérdezte Lili.
- Lássuk csak... Bogyó biztosan eljön holnap locsolkodni, de jönni fog Baltazár, Vendel és Döme is, és persze Gömbi, Alfonz és Csiga Csaba.
- Akkor hetet! Lássunk munkához!
Mindenki kiválasztott hét tojást, és hozzáláttak. Szebbnél szebb hímestojásokat festettek. Estére el is készültek.
- Szépek lettek! Biztosan örülni fognak holnap a fiúk - állapította meg Pihe. - Ideje hazaindulni! Holnap korán kelek, palacsintát fogok sütni, azzal várom majd a locsolóimat!
- Én pogácsát sütök - vágta rá Lili.
- Én pedig rétest - tette hozzá Babóca, és kikísérte a lányokat.
Másnap reggel minden lány korán ébredt. Pihe szaladt a konyhába, felkötötte a kötényét, és nekilátott, hogy kikeverje a palacsintatésztát. Lili is kötényt kötött, és máris gyúrni kezdte a pogácsákat. Babóca rétest nyújtott, Szellő piskótatekercset készített. Ugri is izgatottan ébredt.
- A fiúk nem kelnek korán. Van még időm, hogy megsüssem az almás pitét! - és egy nagy kosár almát tett az asztalra.
De jaj! A kosár hirtelen megbillent, az almák kigurultak, és lesodorták az asztalról a hímes tojásokkal teli tálat! A sok tojás mind összetört.
- Jaj, a hímestojások! Most mit csináljak? Mit adok a locsolóknak?
Kétségbeesve szaladt Babócához.
- Babóca! Összetört az összes hímestojásom! Mind a hét! Segíts!
- Nem érek rá, Ugri, süteményt sütök. De maradt két festetlen tojásom, ezt odaadom. Fesd ki gyorsan, készen leszel, mire megjönnek a fiúk.
Ugri elfogadta a két tojást, és szaladt Lilihez.
- Lili, darabokra törtek a tojásaim! Tudsz segíteni?
- Nem tudok, sülnek a pogácsáim. Fogd ezt a három tojást, még van időd kifesteni!
Ugri már öt tojással szaladt tovább. 
- Pihe! Segíts! Újra kell festenem a tojásokat! Mind összetört!
- Mind összetört? Sajnálom, Ugri, de most nem mehetek veled, odaégne a palacsinta. Itt van ez a két festetlen tojás, neked adom.
Ugri szaladt tovább a hét tojással, amilyen gyorsan csak tudott. Már csak Szellő maradt hátra.
- Szellő! Baj van. Összetörtek a tegnap festett tojásaim. Kérlek, segíts, egyedül nem tudok hét tojást újrafesteni. Alig van már idő - panaszolta Ugri.
- Nem érek rá, most töltöm meg a piskótatekercseket. De hadd gondolkozzam egy kicsit! - mondta a szitakötő. - Tudom már, ki segíthet! Gyere utánam!
A szöcskelány Szellő nyomába eredt. Szaladtak az erdőn át, egészen a barlangig.
- A pók? A pók fog nekem segíteni? - csodálkozott Ugri, amikor végre megálltak. A következő pillanatban álmosan előbújt a barlangi pók.
- Kedves pók! Segítened kell! - kezdte Szellő. - Ugrinak összetörtek a tojásai, és most hét új tojást kell festenie! Nincs sok idő, mindjárt jönnek a fiúk locsolni.
- Nem bánom - dünnyögte a pók.
- Köszönöm, nagyon kedves vagy! - szipogta Ugri, és elköszönt Szellőtől. Felpattant a pók hátára, és már futottak is haza. Ugri ecsetet, festéket vett elő, és a pókkal együtt munkához látott. A pók egyszerre három tojást is ki tudott festeni!
- Készen vagyunk! - mondta boldogan Ugri.
Megköszönte a pók segítségét, és elrendezte a tojásokat a tálon. Ebben a pillanatban már kopogtattak is az ajtón. Ugri ajtót nyitott, és a hét fiú egyszerre belekezdett a locsolóversbe.
“Ezt a kislányt megöntözöm, a szép tojást megköszönöm."
Mind a heten meglocsolták Ugrit. A szöcskelány büszkén nyújtotta feléjük a tálat, a fiúk pedig választottak egy-egy színes tojást.
- Süteményem sajnos nincs - szólt halkan Ugri, és elmesélte, mi történt.
- Emiatt ne aggódj! - nevettek a fiúk. - Babócánál rétest ettünk, Lilinél pogácsát, Pihénél palacsintát, Szellőnél pedig piskótát! Egy falat sem férne már a hasunkba!
Devecsery László: KI SEGÍT A NYUSZINAK?
Közeleg a húsvét, s én éppen most törtem el a kezemet! - sóhajtott a nyuszi - Hogyan fogok én így hímes tojásokat festeni...
Ebben a pillanatban kopogtattak.
-Tessék belépni!
Egy kisfiú és egy kislány volt a látogató. Julcsi és Máté: mindketten óvodások, s már napokkal ezelőtt elhatározták, hogy meglátogatják a húsvéti nyuszit.
Kedvesen köszöntötték egymást. Nagy volt az öröm. A gyerekek csodálkozva nézték a nagy-nagy kötést a nyuszkó kezén.
- Hogy' tudsz bekötött kézzel hímes tojást készíteni?
- Törött kézzel hogyan tudnék... Kesergek is eleget miatta...
- Ne keseregj, majd mi segítünk!
Nyuszi könyvtárából előkereste a Húsvéti hímes című könyvet. Sok-sok mintát találtak benne. Hamarosan munkához is láttak. Nyuszi irányításával készültek a szebbnél szebb hímes tojások.
- Örülnek majd a gyerekek! - lelkendeztek mindannyian. 
Ettől a naptól kezdve Julcsi és Máté minden délután meglátogatta a nyuszit. Mire elérkezett a húsvét, a tojások is elkészültek, s nyuszi kezéről is lekerült a kötés.
- Köszönöm a segítséget! Most már magam is boldogulok...
Vidám kedvvel köszöntek el egymástól. Jó érzéssel, könnyű szívvel várták húsvét vasárnapját. Kiszaladtak az udvarra. A fák és a bokrok alatt mindenütt hímes tojások... Az egyik fa tövében két óriási csokoládé nyuszi üldögélt. Mellettük két hatalmas csokitojás. Julcsi és Máté titokzatosan egymásra mosolygott. Az udvar kerítése mögül mintha nyuszi-nevetést lehetett volna hallani.
Döbrentey Ildikó: HÚSVÉTI MESE
Hol volt, hol nem, a Zsámbék melletti zsombékos réten élt három festőnyúl: Sára, Karcsi és Piroska. Sára sárga festőköpenyben sárga tojásokat festett, Karcsi kék köpenyben kékeket, Piroska piros köpenyben pirosakat.
Szorgalmasan dolgoztak, mert közeledett a húsvét. A zsámbéki tyúkok, nehogy odalegyen a becsület, kosárszám hordták nekik a tojást. A tyúkok mögött naposcsibék masíroztak. Apró csőrükkel ők is tojásokat görgettek.
A festőnyulak meg festettek, festettek és festettek.
Lassan az egész rét megtelt száradó színes tojásokkal. Minden állat gyönyörködve nézte. A zsombékok alól békák bámulták boldogan, a füvek hegyéről csigák lesték lelkesen, az ég tetejéről röpködő madarak számlálták önfeledten.
- Hess innen! - kergette Sára a kíváncsiskodókat. - Meg ne lássam, hogy valamelyiktek hozzáér a tojásokhoz!
Nem is esett baja egyetlen tojásnak sem. Rendben ment minden - egészen addig, amíg Piroska csuklani nem kezdett.
Úgy kezdődött, hogy Piroska elmerülten dolgozott. Egyszer csak megállt a kezében az ecset, annyit mondott, hogy: - Hukk! - és egy nagyot ugrott. Aztán visszahuppant, és akkor azt lehetett hallani, hogy: RECCS!
- Jaj, oda egy tojás! Egy szép piros tojás! - jajveszékelt Sára. Karcsi döbbenten hallgatott.
Piroska mondani akart valamit, de csak annyit tudott szólni, hogy: - Hukk! - és ugrott egy újabbat. Megint visszahuppant, és megint csak azt lehetett hallani, hogy:
RECCS! 
Aztán megint: - Hukk! - és megint: RECCS! És: - Hukk! - és: RECCS!
- Állítsd meg, Karcsikám! - könyörgött Sára. - Csinálj már valamit!
Karcsi rohant, és hozta Nyúl doktort.
A doktor máris vizsgálta volna Piroskát:
- Semmi baj, mondd szépen, hogy: - Á! - ám Piroska egyre ugrált. Szegény doktor kénytelen volt együtt szökdécselni vele. Mikor Piroska azt mondta, hogy: - Hukk! - arra mind a ketten felugrottak. A levegőben a doktor megnézte Piroska torkát: - Semmi baj, mondd szépen, hogy: - Á! - Aztán mind a ketten visszahuppantak: RECCS-RECCS! RECCS-RECCS!
- Semmi baj - lihegte a doktor. - Csak egy kis csuklás! - és elszelelt.
Piroska meg folytatta: - Hukk! - RECCS!... - Hukk! - RECCS!...
- Jaj nekünk, nem marad tojás! - siránkozott Sára. - Ilyen szégyent! Csinálj valamit, Karcsikám!
Karcsi a homlokára csapott: - Sót ide! - mert a nagymamájától hallotta egyszer, hogy a só jó a csuklás ellen.
- És citromot ide! - kapott észbe Sára is, mert a dédmamájától hallotta, hogy a citrom jó a csuklás ellen.
Karcsi elfutott a zsámbéki öregtemplomhoz. A harangozótól kapott egy kis sót. Fordult, és nyargalt vissza máris a zsombékos rétre.
Sára elrobogott a zsámbéki Lámpamúzeumba. A gondnoknénitől kapott egy fél citromot. Rohant vissza ő is Piroskához.
Piroska megnyalta a sót, és csak annyit mondott, hogy: - Hukk! - majd ugrott egyet: RECCS!
Aztán megkóstolta a citromot, és megint csak annyit mondott, hogy: - Hukk! - és megint ugrott egyet: RECCS!
- Ó, egek! - keseredett el Sára.
- Végünk van! - jelentette ki Karcsi.
Arra sompolygott a róka. Megérezte a nyúlszagot. Elrejtőzött a bokrok között, és bajszát nyalogatva figyelt.
- Melyik nyulat szeressem a három közül?... A kéket?... Az túl izmos! A pirosat?... Az túl ugrálós! A sárgát?... Az az ijedtségtől egészen elgyöngült... Az jó lesz! - és kúszni kezdett Sára felé.
- Sára éppen könyörgőre fogta a dolgot: - Állj meg, állj meg, Piroskám! - Állj meg, mert megesz a szégyen!
- Miért a szégyen? Inkább majd én! - vigyorodott el a róka. Abban a pillanatban Piroska minden addiginál magasabbra ugrott és meglátta a rejtőzködő ravaszdit.
- Róka! Róka! - kiáltotta, és az ijedségtől menten elállt a csuklása.
- Menekülni! - kiáltotta Karcsi, mire mindhárman futni kezdtek. Zsámbék felé vették az irányt.
A róka nem merte a városig követni őket, mert félt, hogy a zsámbéki polgárok kiporolják a bundáját.
- Illa berek, nádak erek, legjobb, hogyha hazamegyek! - gondolta, és sebtében eltakarodott.
Sára, Karcsi, a zsámbéki tyúkok meg a naposcsibék akkor vállukra ültették Piroskát, és úgy vitték vissza a zsombékos rétre, mint a nap hősét. Piroska már nem csuklott, csak örömében szipogott egy kicsit.
Ha a Zsámbék melletti zsombékos réten jártok, különösen húsvét táján, nézzetek jól körül: talán meglátjátok a három festőnyulat. De óvatosan keresgéljetek, nehogy egy száradó színes tojásra lépjetek!
Eszenyi István: HÚSVÉTI ÜZENET
Sokféle képen hívták a falu végesi öreg cigányt. Pedig a pap valaha a keresztségben csak Gáspárként jegyezte be a mátrikulába. Akár az apját, az elismert prímást, Énók Gáspárt.
A léha nagygazda legények mostanság egyszerűen csak büdös morénak titulálták, amikor egy részeg pillanatukban erővel kocsira rakták, és a szalkai mulatóban kezébe nyomták a banda hegedűjét, hogy a nyomorékká lett ujjaival kedvükre tegyen rajta.
Olyankor Gáspár megállt a takaros csárdában a tiszta, jól öltözött zenészek közt, lesütött fejjel, kerülve a többi vendég szánakozó pillantásait. Mintha abban reménykedett volna, hogy hirtelen megnyílik alatta a föld, s elnyeli azonmód a szakadt rongyaiban muzsikástól, szégyenestől.
- Húzzad more! A kutya úr istenedet! Vagy nem kell a pengő? - ordibált rá most is Kisszabó, a környék legmódosabb birtokosának a fia. - Húzzad, az anyád keservit. - böfögte. - Hát nem te lennél a legjobb hegedás a cigányok közt? - lihegte tömény részegségét az öreg sovány, borostás arcába. - Nótát, mindenkinek, te koszfészek! Vagy van itt valaki aki nem kíváncsi rá? - nézett vérben forgó szemekkel kérdőleg körbe a vendéglőben, verekedésre szomjasan.
Vasárnap volt, s délután. Húsvét vasárnapja.
Az a néhány vézna kálomista kinézetű fogalmazó, és tanárember, ki hetente egyszer megengedhette magának, hogy családostól itt ebédeljen, nem mert ellent mondani a nekik gólemnek tűnő Kiszabónak. Ismerték már a vármegye minden részén, hatalmas erejéről féktelen természetéről. Számos cselédlányt rontott meg erővel, és legényt tett nyomorékká, puszta kézzel. Egyedül, az apjának köszönhette, hogy élhette ezt az istentelen életet, mert irdatlan sok pénze, és még több elkötelezett ismerőse volt igen magas helyeken, akik a bajból mindig kimentették.
- Húzzad, te siket! - markolta össze az öreg göthös mellén a foszlott inget. - Azt húzzad, hogy Krisztusurunk feltámadt. ... mint a templomba, mer hónap úgyis feltámad a ti megváltótok is! - röhögte a dermedt csendben.
Állt Gáspár a megszeppent banda előtt az arasznyi pódiumon, könnyeit nyelve, a keze bütykei kifehéredtek ahogy szorította a hegedűt.
- ...tekintetes ifiúr, instálom. Tudja hogy nem tudok én má' hegedülni. Béna a kezem, - próbálta csillapítani a dühöngőt. Nem vagyok én erre alkalmas.
- Mit? - horkant fel vaddisznó módra Kisszabó. - Pesten tudtál? A grófoknak, meg a puccos kurváknak tudtál? Hát alább való vagyok én? - ordította, és visszakézből hatalmas pofont mért a vénember arcára.
Egy pillanatra megállt az élet, még az ivócimborák is félve néztek össze, és tanácstalanul Balog Ádámra lestek, kire mind közül leginkább hallgatott Kisszabó.
- Pál Jani - mondta Balog nagy levegőt véve. - Szaladj át a kis kaszinóba, ott láttam Ármin bátyámnak a homokfutóját idejövetkor. Mondd meg neki, azonnal gyüjjék, de izibe' mert itt iszonyatos nagy baj van készülőben. Egyedül ő tud féket vetni ilyenkor a fiára.
Apró lépésben oldalgott ki a fal mellett Pál, nehogy a dühöngő észre vegye, mert egyszer egy kocsmai ellentmondása során már megtapasztalta a kezét. Azóta is három odaveszett elülső foga bánja. Az ajtón kiérve a nyaka közé kapva a lábát eliramodott a terasz felé, ami rendes lépésben alig fertályórányira esett a csárdától.
Az öreg Kisszabó, épp akkor lépett fel a csézára, amikor odaért. A bakról visszafordulva meglátta Pál Janit, rosszat sejtve visszafogta a lovakat, és bevárta a legényt.
- No, csak nincs valami baj atyámfia? - kérdezte a levegőhöz alig jutót.
- Ármin bátyám, ha Istent ösmer gyüjjék azonnal a csárdába, mer' Gábor megveszett. ...alighanem agyonütötte az öreg Gazsi prímást. - mondta szemlesütve.
- Ugorj fel. ... nem tudtátok vissza fogni? - kérdezte vádlón, miközben végigvágott a lovakon - milyen cimborák vagytok ti, hogy csak a mulatásban vagytok társak, - mondta rosszallóan.
Pál nem szólt, csak mélyen, restelkedve hallgatott.
- Édes jó Istenem, add hogy ne legyék semmi baj. Csak ezt kérem tőled Húsvétra. - imádkozott magában Ármin, aki gyerekkora óta ismerte Énókot.
Valamikor, pulyaként együtt játszottak, és a kis cigányfiú barátként tanította, hogyan kell fűzből jó sípot csinálni. Minden vadászatra kapott tőle olyan csalogatókat, amit elirigyelték tőle még a gróf fiak is. Fácán, kacsa, szinte magától ment a puska elé a hangjára. Az ő apja is megbecsülte annak idején a Gáspárét, az is híresen jó zenész volt. Gyakran vacsoráltatták náluk bandástól, és egy-egy uradalmi mulatozáson, az apja nem szégyellte maga mellé ültetni, úrnak hívni, a neves sokadalom előtt a prímást.
- Add Istenem, hogy baj ne legyék. - könyörgött, visszafogva a kocsit a csárda ajtónál.
A bejárathoz érve már kihallatszott a fia féktelen hangja, s ahogy belépett meglátta amint egy karos lócát a feje felé emelve acsarkodik a bent lévőkre. Az öreg Énók még mindig az összetört cimbalom alján feküdt, ahová az ütés repítette, aléltan. Vendég, muzsikos, és a borfiú riadt verébként bújt össze a csárda egyik félhomályos sarkában, reménykedve benne, hogy Kisszabó ott nem veszi észre őket.
- Gábor! - szólt rá a fiúra az apja - Gábor fiam, mit csinálsz?! - emelte meg a hangját.
Kisszabó megrándult s mint akit varázsütés ért, szégyenkezve leeresztette a lócát.
- Eriggy haza fiam. - mondta neki. Ti is. Tisztuljatok előlem. - szólt halkan, de olyan hangsúllyal a legények felé, hogy azok ereiben meghűlt a vér. A mulatozók észrevétlen somfordáltak ki az ajtón, közrefogva a tétova Kisszabót. Minden megcsendesedett. Csak a gerlék tavaszváró búgása hallatszott be a terembe.
- Jani, hozz vizet. - szólt a pincérgyereknek az öreg Ármin. - Segítsetek felmosni, utasította a muzsikusokat. Te, meg fiam azonnal szaladj át a patikába, és verd fel Rózsa doktor urat, hogy sürgősen kéretem. - adta ki a parancsot.
Sokáig vizsgálta a doktor Énókot, rá rá nézve az öreg Kisszabóra, gondterhelten csóválva a fejét. Egy szűk órácskába is beletellett mire nehezen magához tért Gáspár. Reszketve ült fel, és fázósan fogta össze magán a szakadt ingét.
- Hogy érzi magát Gáspár? - kérdte tőle az orvos.
- Fázok... Nagyon fázok, - jött a válasz.
Kálmán, a hajlott hátú pincér, tétován nyúlt egy tiszta fehér abrosz felé, és kérőleg nézett a csárdagazda szemébe. Azzal takargatták be az öregembert.
- Hazaviszlek Gáspár,- mondta Kisszabó. - Segítsétek fel a kocsira - szólt oda zenészeknek, szemével kísérve a botladozó Gáspárt. Átment a termen a tulajdonoshoz, és csendesen rákérdezett. - Kolonics, mennyi a kára, amit a fiam okozott? Kifizetem.
- Tekintetes úr, még nem tudom nézett az körbe a rommá tört helyiségben. A bútorok, hordók, a cigányok zeneszerszámai. ..tetszik látni, tárta szét tanácstalan a karjait.
- Jó, - mondta Kisszabó. - Ha megvan a vége, izenjen, vagy jöjjön ki a birtokra, hogy tisztességgel elszámoljunk, - mondta.
A doktor elhúzódva, egy asztalon pakolgatott a kopottas táskájába, amikor Ármin odament hozzá.
- Köszönöm pajtás, - szólt Rózsához. Még egyszer köszönöm neked.
Az hosszasan ránézett, és annyit mondott.
- Ne nekem köszönd. Istennek. Amikor én idejöttem, ez a szegény ember, már orvosi szempontból halott volt. Magam se értem mi történt, soha még csak hasonlóval sem találkoztam. Pedig több mint ötven éve praktizálok. Hanem hallod Ármin. A fiúval kezdjél valamit, mert előbb utóbb még embert öl. Sajnálnám, mert én segítettem a világra. És azt is sajnálom, hogy szegény anyja belehalt a vajúdásba, de te tudod, hogy nem tehettem érte semmit, talán ennek a terhét hordozza magában, most is. - szólt elgondolkodva a doktor. - Na, Isten áldjon pajtás, nyújtotta felé a kezét.
Csendesen ballagott a bricska ki a városból. Csak a vasalt lábú lovak pata koccanásai hallatszottak a macskaköves úton. A két öreg nem szólt egymáshoz, a keserű némaságban szinte egyformának tűnhettek a szembejövőnek. Hallgattak egészen az Énók aprócska viskójáig. Ott Kisszabó lesegítette, és bekísérte. Messziről nézve akár testvérek is lehettek volna, ahogy az öreg Gazsi Árminra támaszkodott. Mint valaha gyermekkorunkban, gondolta Ármin. Amikor csíkot fogtunk kézzel a mocsárban.
- Isten áldjon Gáspár. - köszönt el Kisszabó.
Holnap ünnep. A templomba jövet megnézlek, és beszélgetünk. Arról, hogy milyen volt valaha gyermekként, s arról is, hogy hogyan juthattunk idáig, és hogy mi módon tovább, lépett fel a bricskára.
A pusztasándori nyárfák övezte úton közzé vágott a lovaknak, hogy mielőbb hazaérjen. Elmélázva nézte a végtelen őszi vetéseket, ahogy kezdtek haragoszöld színűre váltani. Messzire kiérzett a frissen kihordott istállótrágya szaga a földvégről, keveredve a hajnali zápor verte poréval.
A kesernyés szagú egérfüles nyárfalevelek már megteltek cserebogárral, ami néha koppanva hullott mellé az ülésre.
Milyen gyönyörű is itt minden, gondolta. Ide gazda kell, mert ha magához hí az Úristen, minden ebek harmincadjára kerül.
Elhatározta most végleg mindent elrendez a fiával, bármi is lesz az ára. Félúton, szemből porfelhőre lett figyelmes. Lovas volt, és nagyon gyors. Ilyen jól futó ló nincs a környéken, csak az én sárga ménem. - gondolta, és beleborzongott.
A szembejövő hamar el is érte. Laci volt, a lovászgyerek, a sárga Baba hátán.
- Baj van tekintetes úr, nagyon nagy baj, zihálta egy szuszra. - Az intéző úr küldött a doktorért, mert az ifiúr, alighogy hazaért, bé zárkózott, oszt' meglütte magát, a nehézpuskával. Mire én nyergeltem, meg is hótt szegény, de azt mondták azért híjjam az orvost, hogy a meg szóljék a csendőröknek. ...tessen sietni, mert a cselédek is mind ott rínak gazdánk nélkül, - hadarta el a fiúcska.
Az öreg Kisszabó dermedten ült a bakon. Meredt maga elé, amig erőt nem vett rajta valami mélyről jövő keserves rázkódó zokogás, ami csak a férfiember lelkében tanyázik egyedül.
- Feltámadás, - mondta hangosan maga elé, bele a zsongó tavaszi határba. ..holnap, feltámadás.
Húsvéti mese: A VARÁZSTOJÁS
Ismét itt a húsvét, hát elmondok nektek egy régi, kedves történetet - kezdte a mesélő.
Panni és Bence abban az évben nagyon készültek a húsvétra. Az azt megelőző években - Bence pici baba voltára tekintettel - az ünnepet fővárosi lakásukban töltötték. Most azonban falura készültek, hogy az apai nagyszülőkkel együtt húsvétozzanak. Panni megérkezésük után azonnal rákérdezett Mamától:
- Idén is keresgélhetünk majd hímes tojást a bokrok alatt?
- Hogyne. Ne félj, időben gondoskodtam róla, hogy legyen elég begyűjtenivaló. Már mind megfőztem, és napokkal ezelőtt meg is festettem őket. Most még több színben, mint amikor utoljára itt jártál.
- Én is szeretnék tojást festeni - mondta erre Panni. - Az iskolában megdicsért a tanító néni, hogy milyen szép mintákat festettem a tojásra. Két ötöst is adott érte.
- Hát, kis unokám, én már nem érek rá a tojással bíbelődni, itt van nekem az ünnepi sütés-főzés minden gondja. Jövőre is lesz húsvét, majd akkor együtt készülünk fel rá.
Pannit azonban a szép jövő ígérete nem nyugtatta meg. Ez a kisöccse, Bence számára az első játékos tojásgyűjtő alkalom - gondolta -, ezt muszáj emlékezetessé tennie. Azután, egy hirtelen ötlettől vezérelve, kiment az istállóba. Már korábban is látta, hogy Kati, a kotlós, ott ücsörög egy fonott kosárban, egy halom tojás fölött, és a kiköltésükön szorgoskodik.
Talán észre se veszi, ha kicsenek alóla egy tojást - ötlött fel Panni agyában. Panni szelíd, de félreérthetetlen hessegető mozdulatára Kati meglepetten röppent le a tojásokról. Panni gyorsan elvett egy tojást, azt, amit az egyformák között mégis a legszebbnek látott, majd sebesen kiiszkolt az istállóból. Az ajtóból visszatekintve megnyugodva látta, hogy a kotlós - mintha mi sem történt volna - már ismét ott ült a kosárban.
Panni jó előre készült a tojásfestésre, ezért otthonról magával hozta a filctoll készletét. Semmi sem állhatta útját, hogy elkészítse a húsvét legdíszesebb tojását, amit persze Bencével akart megkerestetni. Kicsit ugyan elgondolkodtatta, nem lesz-e abból baj, hogy nyers tojásra rajzol, nem törik-e össze, de aztán már csak táncolt a kezében a filctoll, és egyre kacskaringósabb, színesebb minták tűntek elő a tojáson. A végeredmény még az ő szívét is megdobogtatta. Nagyon szép lett! Már szinte sajnálta odaadni másnak, de hát a testvérkéjét akarta meglepni vele. Őt pedig nagyon szerette, így már előre örült annak, milyen nagy lesz öcsikéje meglepetése a varázslatos szépségű tojás láttán.
A még mindig langyos tojást, hogy az ünnepig illetéktelen szemek elől rejtve tartsa, betette egy ócska kötött sapkába. De főként azért, hogy meg ne sérüljön, el ne törjön.
Eljött a nagy nap, húsvét napja. Papa megsúgta Panninak, hogy a tojásokat már kiporciózta a bokrok alá, és ha véget ért az ebéd, indulhat a móka, a tojáskeresés. Panni egy pillanatra eltűnt az ebédlőasztal mellől, de csak azért, hogy a maga csinálta hímes tojást elrejtse egy málnabokor alá, a kert legtávolabbi zugába. Ebéd után azt mondta a kisöccsének: 
- Bence, neked egy varázstojást kell megkeresned. Csak légy kitartó, menj el egészen a kert végéig, ahol a málnabokrok zöldellnek.
A napocska kitartóan, melegen sütött, de bizony Panni is jócskán kimelegedett, amíg az összes tojást sikerült megtalálnia. Bence azonban csak nem került elő a málnabokor takarásából. Kiabálni kezdtek neki, bár félni nem kellett, a kertet kerítés zárta körbe, a kisfiú még csak véletlenül se kóborolhatott el úgy, hogy ne találjanak rá.
A hívó szóra egyszer csak feltűnt Bence. A rajta lévő kisinget derekához fogva, óvatosan közeledett a rá váró felnőttek felé.
- Na, mit találtál kis Bencém? - kérdezte Papa.
- Megtaláltam a varázstojást, és ez volt benne - felelte Bence, egyidejűleg feltárta inge tartalmát, amiben a díszes, hímes tojás héjának apró darabkái között ott fészkelődött egy frissen kikelt, sárgapihés kiscsibe.
Hát igen. Hála Panni gondosságának, óvatosságának, az öreg kötött sapka, na meg a jó meleg tavaszi napocska melegének. Épp elérkezett az ideje, hát kibújt a varázstojásból a kiscsibe.
Hozzá kell tenni, hogy aznap a többi tojásból is kikeltek kispipi testvérkéi, odabenn az istállóban, Kati kotlós jóvoltából. Ez a húsvét és a varázstojás örökre megmaradt aztán a családtagok emlékezetében.
- Hát ez volt az én mesém - fejezte be a történetet Panni néni. - Tetszett mindenkinek? -Neked is?
És Panni néni cinkosan kacsintott az asztalnál húsvéti sonkáját jóízűen falatozó Bence bácsira.
HÚSVÉTI TÖRTÉNET
János atya egy vidéki kisvárosban szolgált lelkészként. Az ünnepek előtt helyezték át a fővárosból, amikor az idős plébános hosszú betegeskedés után elhunyt. A húsvétvasárnapi misén történt, hogy egy nagy, üres és rozsdás kalitkával ment fel a szószékhez prédikálni. Az emberek csodálkozva néztek össze, nem értették, hogy mit keres János atya kezében az ütött-kopott kalitka.
Ő pedig beszélni kezdett:
,,Tegnap, miközben a városban sétáltam, megláttam egy fiúcskát, amint egy kalitkát fogva a kezében felém közeledik. A kalitka aljában három kis madárka ült dideregve az ijedtségtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút és megkérdeztem: ,,Hát neked mid van, fiam?" ,,Csak néhány öreg madaram" - válaszolta. ,,És miért vannak kalitkában? Mit akarsz velük csinálni?" - kérdeztem meglepetten. ,,Hazaviszem őket, és szórakozni fogok velük. Ha unatkozom, kihúzogatom a tollaikat, és megvárom, amíg verekedni kezdenek egymással. Nagyon jó időtöltés lesz" - válaszolta. ,,Fiacskám, előbb-utóbb beleunsz majd a madaraidba. Utána mit csinálsz majd?" ,,Szerzek valami macskát" - válaszolta, majd így folytatta: ,,A macskák úgyis szeretik a madarakat, majd odaadom nekik."
A lelkész csöndben volt egy pillanatig, gondolkodott, majd így folytatta: ,,Mennyit kérsz azokért a madarakért, fiam?" A fiú megdöbbenten kérdezett vissza: ,,Tessék?! Miért? Magának nem kellenek ezek a madarak. Teljesen értéktelenek. Nem énekelnek. Még csak nem is szépek!" ,,Mennyi?" - kérdezte János atya újból. A fiúcska dühösen nézett rá, mintha azt akarná mondani, hogy nem normális, majd rávágta: ,,Háromszáz forint." A lelkész gondolkodás nélkül nyúlt a zsebébe, kivette belőle a bankjegyeket, majd a kezébe tette.
A fiú egy pillanat múlva már el is tűnt. János atya óvatosan felvette a kalitkát, majd elvitte az utca végébe, ahol egy kis füves terület volt, néhány fával. Letette a ketrecet, kinyitotta az ajtaját, és gyöngéden kocogtatva a rácsokat, rávette a madarakat, hogy kijöjjenek, szabaddá téve ezzel őket.
Ez megmagyarázta a szószékre felvitt üres kalitkát, de a plébános tovább folytatta történetet:
,,Egy nap az Ördög és Jézus beszélgettek. Az Ördög éppen a Földről jött, és büszkén, dölyfösen pöffeszkedett: ,,Igen, Uram, megszereztem az összes embert ott lent. Felállítottam egy csapdát. Olyan csalit használtam, aminek tudtam, hogy lehetetlen ellenállni. És Uram! Az összeset megfogtam!" ,, És? Most mit fogsz velük csinálni?" - kérdezte Jézus. Az Ördög így válaszolt: ,,Megtanítom nekik, hogyan házasodjanak össze, és hogyan váljanak el egymástól; hogyan gyűlöljék és bántsák egymást; hogyan átkozódjanak. Megtanítom nekik azt is, hogy hogyan kell fegyvereket és bombákat gyártani, és hogyan kell ölni. Hidd el, nagyon jól fogok szórakozni." ,,És mit csinálsz majd velük, ha már készen vannak?" - kérdezte Jézus. ,,Ó, hát ezt nem nehéz kitalálni: megölöm őket" - mondta büszkén az Ördög. ,,Mennyit kérsz, mit akarsz értük?" - kérdezte Jézus. ,,Ó, Jézus, hidd el, neked nem kellenek ezek az emberek. Teljesen értéktelenek. Ha megveszed is őket, gyűlölni fognak. Leköpnek, megátkoznak és megölnek majd." ,,Mennyi?" - kérdezte, hajthatatlanul.
Az Ördög gúnyosan Jézusra mosolygott és így szólt: ,,A véred, az összes könnyed és az egész életed."
Jézus így válaszolt: ,,Megegyeztünk". Aztán kifizette az árát.
János felemelte a kalitkát, kinyitotta a szószék ajtaját és lejött a pulpitusról, majd így szólt: ,,Ugye tudják, hogy mindannyian szabadok vagyunk?"
Jékely Zoltán: A KÍVÁNCSI NYUSZI-MUSZI
Nyuszi-Muszi alig volt néhány hetes, s máris nagyon szeretett kérdezősködni.
- Miért lakunk a mezőn? - szerette volna tudni. - És miért éppen ebben a lyukban? Miért van ilyen furcsa farkincám? - kérdezgette lépten-nyomon.
- Egyszer még elvisz a kíváncsiság! - figyelmeztette az apja.
S testvérei megtoldották: de el ám!
Egy reggel Nyúl apó így szólt:
- Ma ne bújj ki a lyukból, fiacskám. Emberek járkálnak odakint.
- Mik azok az emberek? - kérdezte Nyuszi- Muszi.
Kidugta az orrát, kukucskált. De abban a pillanatban különös szorítást érzett: valaki megragadta a fülénél fogva, s felemelte a levegőbe.
- Remek ajándék a fiacskámnak! - örvendezett az ember. Nyuszi- Muszit betette a zsebébe, s boldogan indult vele az autóbusz felé.
A zsebben nagyon sötét volt, s Nyuszi- Muszi most már nagyon bánta, hogy a lyukból embert látni kidugta a fejét. De a kíváncsiskodás most sem hagyta nyugton.
,,Mi történik most velem?" - kérdezgette folyton magában.
Az ember meg felszállt egy autóbuszra, s nemsokára haza is érkezett. Hipp-hopp felszaladt a lépcsőn, s egyszer csak ott állt a fia előtt.
- Hoztam neked valamit - mondta a kisfiúnak, aki ott ült a földön.
Mikor Nyuszi- Muszit letette elébe, a fiúcska nagy szemet meresztett, s azt kérdezte:
- Szól, ha megnyomom? - s mindjárt alaposan meg is nyomkodta Nyuszi- Muszi hasát.
Se Nyuszi- Muszi kiugrott a kezéből, s usgyi, a nyitott ajtón át be a fáskamrába! A fáskamra sarkában talált egy lyukat, s oda gyorsan beugrott. Ment, ment, egyre beljebb, be a sötétbe, míg végre biztonságban érezte magát. De kíváncsisága most sem hagyta nyugodni, s ezt kérdezte magától:"Vajon ki lakott ebben a lyukban azelőtt?"
Az ember utána szaladt, s éppen akkor ért a fáskamrába, mikor Nyuszi- Muszi fehér farkincája eltűnt a lyukban. Megállt a lyuk előtt, találgatta magában, milyen mély ez a lyuk, s hogyan tudná onnan kicsalogatni a nyuszit.
- Megvan! - szólt végre. - Káposztalevelet hozok, s odateszem a lyuk elé.
Kiment a kertbe, s nemsokára friss káposztalevéllel tért vissza.
Nyuszi- Muszi ez alatt egyre beljebb kotorta magát a lyukban, s igen jól érezte magát. Egyszer csak ínycsiklandozó illat csapta meg az orrát, s a gyomra is megkordult. Elindult a szag után, ment, ment, egyre kijjebb, s már ott is volt a lyuk nyílásánál. Olyan mohón esett neki a káposztalevélnek, s olyan csúnyán habzsolt, hogy a mamája bizony kétségbeesett volna, ha látja. Éppen befejezte a lakmározást, s törölgette bajszát, mikor hirtelen fény csapott be az ajtónyíláson.
- Jaj nekem! - rettent meg Nyuszi- Muszi, és gyorsan beugrott a lyukba.
Nyuszi- Muszi villámgyorsan kúszott befelé, s mikor már jó mélyen volt, azt gondolta magában: ,,Többé ki sem bújok innen!"
Az éjszakát benn töltötte, jó meleg vackot csinált magának, de reggelre megint megkordult a gyomra.
Akkor meg ezt gondolta: ,,Éhen pusztulok. Mégis megnézem inkább, maradt-e még valami a káposztalevélből." 
Azzal kidugta a fejét, meglátta a káposztalevelet, s már éppen utána kapott, mikor észrevette az embert. Ijedtében visszaugrott a lyukba.
- Megint éhesen maradtam - mondta bosszankodva, s jó mélyen bemászott az odúba. Most bezzeg ismét fogadkozott, hogy soha többé ki nem dugja az orrát onnan.
De az ember okosabb volt. Ismerte ő a kis nyuszikat. A káposztalevelet most nem a lyuk elé tette, hanem a fáskamra küszöbére. És leste a nyulat.
Nyuszi- Muszi gyomra akkorát kordult reggel felé, hogy csak úgy visszhangzott belé a fáskamra.
,,Lesz, ami lesz - gondolta megint -, mégsem halhatok itt éhen."
S azzal elszántan előbújt a lyukból. Körülnézett. Hát a szép káposztalevél ott mosolygott a küszöbön. Nyuszi- Muszi ugrott egyet, ugrott kettőt, a küszöböm termett, s nagy éhesen nekiesett a zsenge káposztalevélnek.
Az ember ott leskelődött a kulcslyuknál.
,,Most megfogom" - gondolta magában, s kinyitotta az ajtót.
De Nyuszi- Muszi abban a pillanatban otthagyta a káposztalevelet, s az ember lába között kiugrott a kertbe, onnan ki az utcára, s futott, futott, ahogy bírta. Most már tudta, hova juttatta őt a kíváncsisága. Keservesen kezdett sírni a mamája után.
Az ember éppen akkor ért oda. De már a rendőr is észrevette a kis riadt jószágot. Nyuszi- Muszi tettette magát, hogy nincs is ott, picire összezsugorodott, de az ember csak felvette, hiába kapálózott a kezében.
- A mezőről hoztam a kisfiamnak - magyarázta a rendőrnek -, de szegényke nagyon vad, nem akarom tovább kínozni. Inkább visszaviszem.
S Nyuszi- Muszi újra bekerült az ember sötét zsebébe. Megint utazhatott az autóbuszon jó darabig, míg végre le nem tették a zöld fűre, ott a mezőn.
Nyuszi-Muszi nagyot bukfencezett örömében, s rohant, egyenesen haza.
- No, te buksi! - kiáltott az apja. - Nem megmondtam, hogy elvisz a kíváncsiság?! - Nem tudom ki vitt el, lehet, hogy Kíváncsiság a neve, de annyi biztos, hogy szörnyű sötét volt a zsebében - mondta megnyugodva Nyuszi- Muszi.
(Angol mese nyomán)
K. László Szilvia:
AZ ÉGBŐL POTTYANT TOJÁS 
Marci boldogan ment haza az óvodából. Kezében egy gyönyörű, csokoládéból készült autót szorongatott. Barátjától, Bencétől kapta a szülinapjára. Örömmel mutatta anyukájának:
- Nézd, milyen szép! Biztos finom is, mindjárt megeszem. Vajon gurulni is tud?
Letette a földre az autót, lökött rajta egyet, de túl nagy volt a lendület, és a következő pillanatban a csokikocsi ripityára törve feküdt a földön. Marci keservesen sírni kezdett. Anya vigasztalni próbálta:
- Ne sírj, Marcikám, hiszen úgyis meg akartad enni. Nézd, kihámozzuk a papírból, egy kistányérra tesszük, és innen szépen fel tudod csipegetni.
Marci lassan abbahagyta a hüppögést, de továbbra is nagyon szomorú volt. Bement a szobájába, és elkiáltotta magát:
- Kékmanó! Itt vagy?
- Itt vagyok! - rikkantotta kis barátja, a sárga sapkás, kék ruhás manócska. - Mi történt?
- Az történt, hogy ma szülinapom volt az oviban, és Bencétől kaptam egy csokiautót. De eltört, és most már csak a darabjai vannak itt.
- Ajaj, hát ide a Csoki doktor tudása kéne - ingatta a fejét a kismanó.
- Csoki doktor? Az meg kicsoda? - kérdezte csodálkozva Marci. - Elmeséled?
- Persze - mosolygott a manócska. Elmesélem neked, milyen kalandot élt át a húsvéti nyuszi tanonc, amikor először munkába állt.
Marci kényelmesen elhelyezkedett, a tányért maga elé tette, és kíváncsian hallgatta a mesét.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aprócska nyuszi. A Húsvéti Nyúl Mesterképző Iskola szorgalmas tanulója volt, sokat tanult. Betéve tudta a csokifajtákat, a tojásfestés csínját-bínját is elsajátította. Már csak egyetlen vizsga volt hátra, ha az is sikerül, hivatásos húsvéti nyúl válhat belőle. A feladat nem tűnt nehéznek. Egy kosárnyi csokitojást kellett eljuttatni a megadott címekre. A kis tanonc munkába állt. Kezében listát tartott, erre voltak felírva a nevek és címek. Figyelmesen böngészte a listát, és ügyesen hordta a tojásokat. Egy ideig rendben is ment minden, már a tojások felét kiosztotta. Ám ekkor váratlan dolog történt! Az égből egy hatalmas tojás zuhant le, egyenesen a kosár közepébe. A kosár kirepült a nyuszi kezéből, ő pedig a popsijára csüccsent ijedtében, és csodálkozva nézett körül. A csokitojások ripityára törtek, csak a hatalmas, égből pottyant tojás volt egészben. A nyuszi sírva fakadt, és dühösen nézett az égre:
- Ki volt az? - kérdezte? - Ki tette tönkre a tojásaimat?
- Jaj, ne haragudj! - válaszolt egy megszeppent hangocska. - Mi voltunk, de nem szándékosan tettük. Csak játszottunk kicsit, és elejtettük a labdát.
- Kik vagytok? - nézett fel hunyorogva a nyuszi, és észrevett két apró fényes pontocskát az égen.
- Csillaggyerekek vagyunk - válaszolt az egyik. - Visszaadod a labdánkat?
- Nem adom vissza! - mondta mérgesen nyuszika. - Most miattatok nem sikerül a vizsgám, és nem lehetek húsvéti nyuszi. Még a végén répa faragó vagy saláta bodorító lesz belőlem, pedig én mindig is tojás festéssel, ajándék elrejtéssel akartam foglalkozni! Mit kerestek ilyenkor az égen? Még nincs is este!
- Nem bírtunk aludni - válaszolt a csillag. - Jóvá tesszük a hibánkat, csak ne haragudj, és add vissza a labdánkat!
- Ez nem is labda, hanem tojás - dünnyögte a nyúl. - Majd kifestem, és hímes tojást készítek belőle. Ez legalább nem törik össze. Honnan szereztetek ilyen szép, kemény kőtojást?
- Meteorit darab. Ezzel szoktunk játszani. És tényleg kifesthetnéd nekünk, akkor legalább színes labdánk lehetne!
- Még mit nem? - fortyant fel a nyuszi. Megtartom magamnak. Cserébe az összetört csokiért.
Hacsak nem tudjátok összeforrasztani a csokitojásokat!
- Mi nem tudjuk - szólalt meg kis gondolkodás után az egyik csillaggyerek. - De ismerek valakit, aki segíthet. Mindjárt szólok neki.
A nyuszika sóhajtott egy nagyot, aztán elővette a tojásfestő készletét, és nekiállt kifesteni a kőtojást. Miközben dolgozott, el is feledkezett a bánatáról, és elfelejtkezett a csillaggyerekekről is. Meglepődve tekintett fel, amikor valaki megszólította:
- Jó napot, hol vannak a betegek?
- Milyen betegek? - csodálkozott a nyuszi, és alaposan megnézte a hang gazdáját. Egészen apró emberke állt előtte. Orrán hatalmas pápaszemet viselt, kezében ütött-kopott táskát szorongatott.
- Az eltört csokitojásokat keresem - válaszolt a fura figura. - Azért jöttem, hogy meggyógyítsam őket. Rossz helyen járok talán? A csillagok azt mondták, ide kell jönnöm.
- Eltört csokitojások tényleg vannak - mondta a nyúl. - De hogy akarsz rajtuk segíteni? Ki vagy te?
- Csoki doktor vagyok. Mindenféle törött csokit össze tudok forrasztani, ez a mesterségem. Nos, hol vannak a betegek?
- Itt vannak - mutatott a kosár kiszóródott tartalmára a nyúlgyerek, és ámulva nézte Csoki doktor mozdulatait. A doki kinyitotta ütött-kopott táskáját, apró szerszámokat vett elő, és munkához látott. Fúrt, faragott, kalapált, illesztgette, simította a darabokat, és hamarosan csupa tökéletes, hibátlan formájú csokitojás volt a kosárban. Megigazította a csomagolást is, és mosolyogva nyújtotta a kosarat.
- Megfelel?
- Igen! - ujjongott a nyuszika. - Nagyon köszönöm Csoki doktor! Így már vihetem a gyerekekhez, biztos nagyon várják már. Tessék, a labdátok, kapjátok el! - kiáltotta aztán, és a szép színes meteorit tojást nagy lendülettel feldobta a magasba. A csillaggyerekek elkapták, és puszit dobtak a nyuszinak:
- Ez aztán a gyönyörű hímes tojás! Soha nem volt még ilyen remek labdánk, köszönjük!
A nyulacska elbúcsúzott, és munkához látott. Figyelmesen olvasta a listát, fáradhatatlanul hordta a tojásokat. Hibátlan vizsgát tett, és diplomás húsvéti nyuszi vált belőle.
Szerintem hozzád is ellátogat idén.
Kékmanó befejezte a mesét, és mosolyogva nézett Marcira. Aztán az üres kistányérra pillantott, és azt mondta:
- Úgy látom, itt már nem lesz szükség Csoki doktorra.
- Nem, már tényleg nem. Megettem inkább az összeset. Az íze pont olyan volt, mintha nem tört volna el. A húsvéti nyuszi biztos hoz majd másikat. Lehet, hogy pont autósat - reménykedett Marci, és kiszaladt anyához a konyhába.
Kovács Klára: NAGY A MUNKA!
Nyulam-bulamék nagy barátságban éltek tyúkanyóval. Naponta ellátogatott Nyulam-bulaméktól tyúkanyóhoz valaki. Tavasztündér megérkezése óta Nyulam-bulamék veszik meg tyúkanyó tojásait. Nyifi, Nyafi, Nyufi vagy valamelyik nyúlgyerek már szalad is a kosárral, ha meghallja tyúkanyó kotkodácsolását.
Kot, kot, kot, kot, kotkodács,
minden napra egy tojás!
Tyúkanyó kíváncsi volt, miért kell olyan sok tojás Nyulam-bulaméknak. Nem kérdezősködött, hanem szépen felöltözködött. Nagyon szép tavaszi kosztümöt vett magára, és útnak indult.
Nyulam-bulamék háza nem volt messze. Kellemes, enyhe, szép időben lassan, sétálva ment. Nagyon jónak tartotta , hogy a lakás ablaka nyitva állt. Bekukucskált. No, még ilyet életében sohasem látott! Nagy munka folyt bent. Nyulam-bulamék családjában kicsik, nagyok festették az ő fehér tojásait. Közben jókedvűen énekelgettek:
Nem csinálunk egyebet, egyebet,
tojást festünk, szépeket, szépeket,
sok a festék, kis ecset, nagy ecset,
ügyes, aki festeget, festeget.
Tyúkanyó kopogtatott. Nyúlanyó festékesen szaladt eléje. betessékelte. Nyifi, Nyafi és a többiek udvariasan, örömmel üdvözölték. Nyufi szaladt a székért, törülgette, nehogy festékes legyen tyúkanyó tavaszi ruhája. Nyúlapó megmutatta a sok -sok nevet, a a névsort, kinek visznek festett tojásokat. Van, aki piros tojást kér, mások hímeset, kéket, lilát, sárgát, zöldet, tarkát és pöttyöset. Nyúlapó derűsen, nagy örömmel átadott a sok levél közül egyet Tyúkanyónak.
Kedves Nyúlapó!
Nagyon kérlek, ne feledkezz el rólam! Hozzál nekem piros tojást!
Úgy dugd el a kertünkben, hogy valaki el ne vigye!
Hozzál kérlek, nagyon kérlek, a szomszéd kislánynak sok-sok tojást, pirosat, hímeset, mert locsolkodni megyek.
Nekem sok tojást adnak akkor, ha szépen elmondom náluk azt a verset, amit tanultam:
Napsütötte szép tájakon, jöttem végig az utakon.
Felém hajolt sok-sok virág, rózsavizük osztogatták.
Megöntözlek most itt véle, piros tojást kérek érte!
Köszöntelek és várlak, kedves Nyúlapó!
Tamás.
- Ó, de kedves, de megható! - kotkodácsolta egyre tyúkanyó.
- Van itt még sok szép levél! Nézte, nézte olvasta még sokáig tyúkanyó a leveleket, s addig a sok nyúlgyerek szorgalmasan festegetett.
Mester Györgyi: A HÍMES RÉCÉK
Terus néni patyolat tisztaságú, hófehér tollú kacsákat nevelt az udvarán, amiért irigykedett rá a fél falu.
A baromfitenyésztők rá féltékenykedtek, a gyerekek meg az unokáját, Anitát irigyelték, mert Húsvét előtt ő mindig kapott három kacsatojást - ami tudottan nagyobb méretű a tyúk tojásánál -, és azokból tarka minták ráfestésével, csodálatos hímes tojásokat varázsolt. Meg is nyerte Anita valamennyi iskolai hímes tojás festő versenyt.
Ezen a tavaszon se volt ez másképp. Anita körbesétált a baromfiudvarban, hogy kiválassza a számára legmegfelelőbb három kacsatojást. A legnagyobb meglepetésére azonban nem talált egyet sem.
Lesétált hát a kertjük végébe, ahol egy kisebb, nádassal szegélyezett tavacska lapult, és ahová Terus néni hófehér tollú kacsái is naponta lejártak. A kacsák most is vígan lubickoltak, bukdácsoltak a vízben.
Anita váratlanul - partközelben, a nádszálak takarásában - egy fészket vett észre. A növényi szárakból és tollból készült fészekben több tojás is volt.
Azon nem csodálkozott, hogy a tojások kissé zöldes színűek. Úgy gondolta, mivel nem fedett helyen voltak, kissé elpiszkolódhatott a héjuk.
,,Fránya kacsák! Ezért nem találtam odafenn az ólban egyetlen tojást sem! Ide rejtették előlem. Talán éppen azért, hogy ki ne fessem őket."
Azzal gyorsan a kötényébe rejtett három tojást, és visszament a házba. Még aznap délután nagy gonddal, és talán még cifrábbra is festette a tojásokat, mint az előző évben. A héjon lassan száradt a festék, ezért a tojásokat egy kosárkában odatette a kályha mellé. Húsvétig hátravolt még pár nap, és ő közben el is feledkezett a tojásokról. 
Épp vacsoránál ült a család, a húsvéti vendégeskedésről beszélgettek, amikor a kályha mellől, apró pattogó, roppanó hangok hallatszottak. Senki nem tudta, mi okozhatta a zajt, amikor Anita váratlanul felpattant és a kályhához szaladt.
A legnagyobb meglepetésére a festett tojások héja meg volt repedve, és épp akkor bújt ki belőlük három kiskacsa. Bizonyára a meleg kályha közelsége tette, hogy a fészekből elvett tojásokból, anyjuk nélkül is kikeltek a kis jószágok.
De nem ám olyanok voltak, mint a szokásos, sárga pelyhes fiókák! Ezek zöldesszürkék voltak, fejük tetején fekete folttal, a szemük mellett barnás csíkkal. Akkorra már nagyapó is ott állt az unokája mellett.
- Na, Anitám, te aztán szép kis kacsákat festettél! Jó, hogy nem virágos minták, és
mindenféle kacskaringók vannak rajtuk. Bezzeg ki is közösítették volna őket a többiek a tóból.
De aztán, látva unokája megszeppent arcát, ő is komolyra váltotta a szót.
- Anitám, segítettél világra jönni három kis vadrécének, más néven tőkés récének. Jót tettél velük, mert lehet, egy kóbor kutya vagy macska, esetleg róka felfalta volna a tojásokat. Te most megmentettél három kis életet. Légy magadra büszke. De azt azért jegyezd meg, a jelen eset kivétel: a vadmadarak fészkét sohasem szabad megbolygatni. Ez egyszer azonban nem tettél rosszat, bocsánatos bűn, amit elkövettél.
Húsvét után Anita bevitte a kis récéket az iskolába. Azon a tavaszon másik tojásokat nem festett, nem is vett részt a tojásfestő versenyben. Mégis, hímes tojásból kikelt kis vadrécéivel ő lett a legnépszerűbb az osztálytársai között.
Móra Ferenc: A HÚSVÉTI TOJÁSOK
Az erdő közepében, egy vén cserfa alatt kicsi házikó állott. A házikóban lakott Tapsi úr a feleségével meg a két gyerekével. Rendes, jóravaló erdei nyulak voltak Tapsiék, és bár hosszú volt a fülük meg kurta a farkuk, senkinek az erdőben panasza nem lehetett ellenük. Egy reggelen, éppen újév reggelén, Tapsiné azt kérdezte az urától:
- No, édes apjukom, mit főzzek ma ebédre?
Az öreg nyúl egyet-kettőt szippantott a pipájából, és azt mondta:
- Jó lesz egy kis takarmányrépa. Ha meg találsz a piacon édes káposztatorzsát, hozhatsz belőle a gyerekeknek.
A gyerekek nagyon szerették a káposztatorzsát, és örömükben mindjárt ugrálni kezdtek az asztal körül. Tapsiné asszony pedig a cseléddel elment a piacra. Hanem jó félóra múlva már vissza is jött megint, átfázva a nagy hidegtől, tüsszentve, és üres kosárral.
- Hol van a répa? - kérdezte az öreg nyúl.
- Hát a káposztatorzsa? - kérdezték a kicsinyek.
- A káposztatorzsának már elmúlt az ideje, a répáé még meg sem jött. A vásáros kofák a nagy havazás miatt be se jöhettek a falvakból, még csak gyönge fahéjat sem tudtam venni. Egy pár fiatal fának szóltam ugyan visszajövet, de ők azt mondták, hogy ebben a kegyetlen hidegben nekik is kell a héjuk.
Az öreg nyúl megvakarta erre hosszú fültövét, a kicsinyeknek pedig sírásra állott a szájuk. Kevés szecska volt ugyan még a kamrában, de ilyen napon, újév napján, még a mezei egér asztalán is különb ebédet tálalnak föl. Az öreg nyúl egyet-kettőt szippantott a pipájából, és azt mondta:
- Baj, hát baj, de azért nem kell ám mindjárt sírni!
Aztán odafordult nyúlné asszonyhoz, hogy öltöztesse fel jó melegen a gyerekeket. Az asszony fel is öltöztette őket, meleg kendőt is kötött mindegyiküknek a nyakára, hogy köhögést ne kapjanak a reggeli ködben.
- Gyerekek - mondta az öreg nyúl -, menjetek át a tisztásra az erdész bácsihoz. Köszöntsetek rá illedelmesen, mondjátok, hogy boldog újévet és jó egészséget kívántok neki, és hogy jó szívvel venném, ha valami kis finom főzelékfélével segítene rajtunk.
A gyerekek mindjárt szaladni akartak, de az apjuk utánuk szólt:
- Azt mondom, ne bácsikázzátok az erdész urat, hanem szólítsátok tekintetes úrnak.
Az anyjuk pedig azt mondta:
- Meg ne álljatok a jégen csúszkálni! Ha meg azokkal a bolondos vizslakölykökkel találkoztok, kerüljétek el őket okosan, hogy fogócskát ne játsszanak veletek megint.
A gyerekek kézen fogva mentek az erdőn át, az erdészlak felé. Meglehetősen jól viselték magukat, csak néha böktek meg alattomban egy-egy havas bokrot, hogy egy kis havazást csináljanak.
Az erdész urat a kert alatt találták a három kisfiával. A kisnyulak elmondták a mondókájukat, az erdész meg tüstént beküldte a fiait az erdésznéhez, hogy adjon valamit a nyulaknak, adott is négy-négy nagy répát.
Kisnyulak a répákkal hazafelé mentek. Mikor az ismerős erdőbe értek, jókedvük kerekedett, és futkosni kezdtek. Azzal ijesztettek egymásra, hogy ,,Jön a róka!", aztán nagy versengéssel iramodtak házuk felé.
Aznap nyúléknál igen jó ebéd volt. Első fogásuk répaleves, aztán pirított répa répamártással, a harmadik fogás répafőzelék, végül kirántott répa. A télnek vége lett, és a nyulak egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy a hó elkotródott a házuk tájékáról, és hogy régi ismerőseik, a vándormadarak megint ott csicseregtek a fák között, csodálatos dolgokat mesélve idegen országokról, hol a télen jártak.
A nyulaknak most már nem kellett többé az erdészhez fordulniok, ha megéheztek, mert az erdő tele volt bársonyos fűvel és illatos herével. Hanem azért nem feledkeztek meg erdészékről. Az öreg nyúl azt mondta:
- Ilyen nagy úrral jó fenntartani a barátságot, és nem lehet tudni, mi lesz a jövő télen.
Éppen húsvét éjjelén volt, mikor a legnagyobb csendben furcsa egy társaság sompolygott az erdészék kertjébe.
Tapsiék voltak meg a rokonságuk. Aztán tapsi úr jött, ez meg akkora húsvéti tojást hentergetett maga előtt, amelynél nagyobbat és szebbet sohse láttam. Kék bársonyból volt ez a húsvéti tojás arany abronccsal. Aztán jöttek a többiek, ők meg kosárban, pici szekérben hozták a sok húsvéti tojást.
Mikor a kertbe értek, serényen munkához láttak. A kicsinyek ügyes fészkeket raktak a fűben, a bokrok alatt, az öregek meg óvatosan elosztogatták a tojásokat a fészkekben. Mikor elvégezték a munkájukat, usgye!... visszairamodtak az erdőbe.
Másnap az erdész már korán reggel lent járt a kertben. Később leszólította a gyerekeket is:
- Gyerekek - mondta -, nekem úgy rémlik, mintha nyomokat látnék a kertben. Ha itt jártak, akkor itt is hagytak valamit. Jó lesz egy kicsit körülnézni a bokrok alatt.
A gyerekek szétfutottak a kertben, aztán itt is, ott is hallatszott az örömkiáltásuk, amint egy-egy húsvéti tojással megrakott fészekre bukkantak.
Az a kékbársonyos, aranyabroncsos tojás, melyet Tapsi úr maga görgetett be a kertbe, tele volt cukorral.
Én is megkóstoltam, mert éppen akkoriban vendégségben voltam az erdészéknél, és egész komolyan mondom, hogy alig ettem még ennél édesebb cukrot.
Szalai Borbála: NYÚL TAMÁS, AZ ÓVODÁS
Erdőszéli bokor alján
megnyílt az új óvoda.
Tomi fiát Nyúlanyó is
beíratta hát oda.
Megszeppenve nézett körül
az aprócska nyúlgyerek:
- Mama, félek! Vigyél haza!
Itt senkit sem ismerek!...-
- Ejnye, fiam! - szólt az anyja. -
Hogy lehetsz ily gyáva nyúl?!
Itt van minden szomszédgyerek,
nézd, Tapsi is itt tanul...-
Így kezdte el az óvodát
kurta farkú Nyúl Tamás...
Verset tanult, énekeket,
mint a többi óvodás...
Eljött a tél, s szól az anyja:
- Halljuk, mit tudsz, kisfiam! -
Csengő hangon kezdi Tomi:
- Trilli-trilla-trillilam... -
- De hiszen ez madár nóta?!
Hol tanultad, jó gyerek? -
- Óvodánkban sárgarigó
tanítja az éneket!...-
No, lett erre nagy derültség!
Visszhangzott a kacagás!
Fel is húzta ám az orrát,
megsértődött Nyúl Tamás!...
Amióta kinevették,
meg se mukkan sohasem...
Nem tudja őt szóra bírni
még a saját anyja sem...
Tóth Eszter: A NAGY HÚSVÉTI TOJÁSLLOPÁS
Történetünk abban az évben játszódik, pontosabban azon a húsvéton, amikor a Húsvéti Nyuszi szabadságra ment. Most biztos felkapod a fejed és arra gondolsz, hogy MICSODA? A Húsvéti Nyuszi szabadságon? Ráadásul húsvétkor? Itt kell elmondanom, hogy szegény Nyuszi - ahogy a barátai hívták - nem önként vállalkozott erre az útra. Elutazásában szerepet játszott Nyuszmusz, a felesége és Dr. Bajusz a Húsvét Rt. megbízott pszichológusa. Dr. Bajusz ugyanis minden tudását latba vetve megállapította, hogy Nyuszi krónikus fáradtságban szenved és az idegeinek se tett jót a sok-sok év szüntelen munka.
Nyuszi tehát belenyugodott a sorsába és felkészült arra, hogy több száz év után először a húsvétot házon kívül töltse. Mielőtt megijednél, hogy ezzel a húsvét is elmarad a sok csokitojással együtt, megnyugtatlak. Erről szó sincs. Már évtizedek óta a Húsvéti Nyuszi nem egyedül vitte az ünnepet, hanem mögötte állt a Húsvét Rt. egész alkalmazott gárdája. Probléma tehát egy szál se! Nyuszi összepakolta a bőröndjét és átadta a teljes feladatlistát Pihének, a jobbkezének. Pihe már évtizedek óta dolgozott Nyuszival és olyan izgatott volt a feladatot hallva, hogy tapsifülei minduntalan összegubancolódtak. Nyuszi aggódva figyelte a füleket, amik összegubancolódása semmi jót nem jelentett.
- Biztos, hogy boldogulsz egyedül?
- Persze, főnök! Probléma egy szál se!
Pihe izgatottságában még a feladatlistát is elejtette. Nyuszi nagyot sóhajtott.
- Akkor azt hiszem nincs más hátra minthogy elinduljak.
- Jó utazást! Hawaii állítólag nagyon szép ilyenkor!
- Bármikor felhívhatsz - jegyzete meg óvatosan Nyuszi. Pihe még mindig nem szedte össze a papírokat, amiket elejtett. Mindig kicsúsztak a kezéből.
- Ne aggódj, főnök! Biztos nem lesz semmi baj!
- De ha mégis...
- Nem lesz! Mindent kézben tartok.
- Bármikor, Pihe. Bármikor hívhatsz!
- Nem lesz semmi baj, bízz bennem, főnök! Olyan csodás húsvét lesz, mint még soha!
Túlzás lenne azt állítani, hogy Nyuszi megnyugodott, de Nyuszmusz egyre ingerültebben integetett az autóból.
- Igyekezz már, lekésük a repülőt! - dohogott. Így Nyuszi kénytelen-kellett hátat fordított szeretett Húsvét Rt.-jének és útnak indult élete első nyaralására. (Ne lepődj meg, Húsvéti Nyuszinak és a többi csodás lénynek saját légitársasága van nem kell a Liszt Ferenc repülőtéren kerülgetnie az udvariatlanul magas embereket)
***
A repülőtéren egy gombostűt sem lehetett leejteni. Nyuszi meglátása szerint mindenki húsvéti vakációra indult. Sünök veszekedtek a vámnál, hogy nem vihették fel a tüskéikre szúrt almákat, a csacsi testvérek rohangáltak körbe-körbe keresve a repülőjüket és egy törött szárnyú gólya panaszkodott fennhangon, hogy a mai repülőtársaságok milyen silányok. Nyuszi és a felesége viszonylag hamar megkapták a jegyeiket és elindultak a beléptető kapuhoz. Nyuszi már épp kezdett megbarátkozni a nyaralás gondolatával (Pihe egy hét alatt csak nem dönti romba az egész Húsvét Rt.-t), amikor a másik kapuhoz várakozó sorban meglátott valami furcsát. Vagyis valaki furcsát. Kezdjük ott, hogy a repülőtéren kellemes meleg volt a hüllő utasok miatt, de ez az illető mégis hosszú ballonkabátot viselt. Úgy bebugyolálta magát, hogy csak stöpszli orra lógott ki a ruha és kalap alól, Nyuszi hirtelen azt se tudta megállapítani, hogy egy házi vagy erdei nyuszival van e dolga. Kezében egy hatalmas táskát szorongatott, amiből... Nyuszi közelebb hajolt és mélyen beszívta a levegőt. A csokoládé édeskés illata megtöltötte az orrát. Ezt az illatot bárhonnan felismerte! Csokitojás! Az ő csokitojásai lapultak abban a táskában! De hát az lehetetlen! Hisz húsvét csak holnap lesz! Addig a tojásokat hét lakat alatt őrzik!
- Elnézést! - kiáltotta el magát Nyuszi és a rejtélyes ballonkabátoshoz lépett. - Megnézhetem mi van a táskájában?
- Drágám, mit művelsz?! - lépett mellé Nyuszmusz és megpróbálta visszaráncigálni a sorba. A ballonkabátos nem mozdult. A kilógó rózsaszín orr megremegett. Nyuszi egyre gyanúsabbnak találta az illetőt.
- A táskájából csokitojás illatot érzek. Hogy lehetséges ez?
- Nyuszi! Ne rendezz jelentet! - kérte Nyuszmusz. Remegő orrával a két közeledő biztonsági vérebre pillantott. - Mégis, hogy kerülnének ide a tojások? Pihe vigyáz rájuk!
- Csokitojás illatot érzek - kötötte az ebet a karóhoz Nyuszi. A ballonkabátos egyre jobban remegett, kalapja alól már kilógott két összegubancolódott nyuszifüle.
- Biztos csak valami félreértés - reménykedett Nyuszmusz. - Uram, megmutatná mi van a táskájában? A férjem, akkor biztos megnyugodna.
- NEM! - visított fel a ballonkabátos és azon nyomban futásnak eredt! Nyuszi egy percig sem tétlenkedett.
- Megállj! Tolvaj! Ellopta a húsvéti tojásokat! - majd a menekülő nyúl után vetette magát.
Az egész repülőtér felbolydult. A hörcsögök rémülten tömték pofazacskójukba féltve őrzött dióikat, a sünök közül többen tűlabdává gömbölyödtek. Egyedül a vén uhu bagoly nem tűnt zaklatottnak, aki méretes szárnyával csak legyintett:
- Ezek a mai fiatalok!
Nyuszit azonban nem érdekelték a többiek. Hatalmas nyusziugrásokkal szelte át a repteret, követve a tojás tolvajt. Annak esélye sem volt. Hosszú ballonkabátja sem könnyítette meg a helyzetét. Mire eljutott a biztonságos kijáratig megbotlott a kabát szélében, táskája kirepült a kezéből, majd nagy csattanással ért földet. A zárja kinyílt és láss csodát! Több tucat húsvéti tojás gurult szét a reptér tiszta padlóján.
- Megmondtam! - kiáltott fel Nyuszi. A biztonsági vérebek azonnal ott termettek és grabancon ragadták a tolvajt. A nagy kavarodásban kalapja a földre hullott. Nyuszi nem hitt a szemének.
- Pihe!
Jobbkeze szégyenkezve sütötte le a szemét. Fülei már menthetetlenül összegubancolódtak. A két véreb erősen tartotta.
- Pihe, hogy tehetted ezt? - sápítozott Nyuszi.
- Bocs, főnök! - remegett a másik nyuszi orra. - De annyira szépek voltak azok a tojások! És én soha nem kaptam egyet sem!
Nyuszi haragja ellenére erre egy kicsit megsajnálta. Miközben a rendőrkutyák megérkeztek a helyszínre és elvitték Pihét, megfogadta, hogy következő húsvétra küld neki egy szép húsvéti tojást.
A reptéren szép lassan visszatért az élet a megszokott kerékvágásba. Nyuszmusz szomorúan sóhajtott fel.
- Gondolom ezzel lőttek a nyaralásunknak.
Nyuszi megfogta a kezét.
- Valójában, ennél rosszabb dolog már igazán nem történhet.
És így is történt. Az ellopott tojásokat visszaszállították a Húsvét Rt.-hez. Nyuszi csapata minden gond nélkül lebonyolította azt a húsvétot is. Nyuszi és Nyuszmusz pedig egy csodás hetet töltöttek el Hawaii szigetén. Miközben Nyuszi elégedetten kortyolgatta kókuszitalát arra gondolt, hogy a nagy húsvéti tojáslopás után már semmi sem lepheti meg.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Húsvét - Pünkösd |
|
|
|
Címkék: gyermekkorunkban, kíváncsiskodókat, káposztalevélnek, vizslakölykökkel, káposztalevélből, ballonkabátoshoz, visszaráncigálni, piskótatekercset, vendégeskedésről, elgondolkodtatta, repülőtársaságok, félreérthetetlen, nyusziugrásokkal, összeforrasztani, összezsugorodott, káposztalevéllel, pincérgyereknek, fáradhatatlanul, baromfiudvarban, megcsendesedett, kotkodácsolását, kacskaringósabb, pofazacskójukba, féltékenykedtek, káposztalevelet, visszahuppantak, csillaggyerekek, káposztatorzsát, izgatottságában, fertályórányira, húsvétvasárnapi, visszairamodtak, hajthatatlanul, legmegfelelőbb, begyűjtenivaló, kíváncsiskodás, legtöbbet fizet, szitakötő összegyűltek, fiúk –, almás pitét, nagy kosár, kosár hirtelen, almák kigurultak, hímes tojásokkal, összes hímestojásom, három tojást, tegnap festett, szöcskelány Szellő, következő pillanatban, fiúk locsolni, pókkal együtt, kislányt megöntözöm, HÚSVÉTI TÖRTÉNETEK, Bars Sári, HÍMES TOJÁS, Bartos Erika, HÍMES TOJÁSOK, BOGYÓ ÉS BABÓCA, Csiga Csaba, Devecsery László, SEGÍT NYUSZINAK, Döbrentey Ildikó, HÚSVÉTI MESE, Mikor Piroska, Eszenyi István, HÚSVÉTI ÜZENET, Énók Gáspárt, Olyankor Gáspár, Állt Gáspár, Balog Ádámra, Hazaviszlek Gáspár, Gazsi Árminra, Hála Panni, HÚSVÉTI TÖRTÉNET, Jékely Zoltán, KÍVÁNCSI NYUSZI-MUSZI, Nyuszi- Muszi, Nyuszi- Muszit, Mikor Nyuszi- Muszit, László Szilvia, ÉGBŐL POTTYANT TOJÁS, Húsvéti Nyúl Mesterképző Iskola, Kovács Klára, NAGY MUNKA, Kedves Nyúlapó, Mester Györgyi, HÍMES RÉCÉK, Móra Ferenc, HÚSVÉTI TOJÁSOK, Szalai Borbála, NYÚL TAMÁS, Nyúl Tamás…, Nyúl Tamás, Tóth Eszter, NAGY HÚSVÉTI TOJÁSLLOPÁS, Húsvéti Nyuszi, Húsvét Rt, Húsvéti Nyuszinak, Liszt Ferenc, Miközben Nyuszi,
|
|
Offline
